
Munkatársak
bacsa judit
Koragyermekkori fejlesztő
A végzettségem gyógypedagógus és speciális pedagógia tanára.
2019 óta élek Csobánkán. Röviddel a költözésem után találtam rá a Csodaműhely Egyesületre, ahova önkéntesként csatlakoztam a Tanoda és a Koragyermekkori programokba.
2021 októbere óta pedig munkatársként dolgozom itt egy nagyon elhivatott csapatban.
DR. BAKÓ BOGLÁRKA
Tanodai szakmai vezető
Kulturális antropológiát és magyar szakot végeztem az ELTE-n. 2009-ben doktoráltam néprajz és kulturális antropológiából. 2006 óta dolgozom Csobánkán, kezdetben kutatóként, később civil aktivistaként. 2012-ben a Csobánkai Tanoda egyik alapítója voltam, 2015-ben megalapított Csodaműhely Egyesület elnöke, majd alelnöke lettem. Az elmúlt években szerveztem a fiatal anyák Anyakörét és koordináltam a Felnőttképzési programot. Jelenleg a Tanoda szakmai vezetője vagyok.
Dénes-Makrai Kata
Tanodai gyógypedagógus
Hallássérültek és értelmileg akadályozottak pedagógiája szakos gyógypedagógusként végeztem az ELTE-n, majd Interkulturális Pszichológia és Pedagógia szakra jártam ugyanitt, miközben elvégeztem a MTF táncos és próbavezető képzését néptánc szakirányon. 2016 óta vagyok a Csodaműhely Egyesület önkéntese, 2020 óta a Kisgyermekkori és a Tanoda program munkatársa.
HORVÁTH RENÁTA
2012 óta – vagyis a kezdetektől – vagyok tanodás szülő és önkéntes. 2015-ben részt vettem az Egyesület megalapításában, jelenleg pedig az Egyesület alelnökeként veszek részt a munkában. 2019-ben a Felnőttképzési program résztvevőjeként szociális ápolóként végeztem. Másik nagy büszkeségem, hogy az egyik első tanodás, szakgimnáziumot végzett cigánylány édesanyja vagyok, akit a Tanoda a megalakulása óta támogat.
Nyakó Mária
2010-ben végeztem az ELTE-n, szociológia szakon, oktatásszociológia szakirányon. Ebből is látszik, hogy az oktatás kérdése nagyon régóta érdekel. 2022 szeptembere óta fejlesztőpedagógusnak tanulok és a Csodaműhely önkéntese, majd 2023 tavaszától munkatársa lettem. Igazi öröm és kihívás számomra a tanodai gyerekek mentorálása, és nagyon jó érzés a tanoda munkatársainak elhivatott csapatához tartozni.
oláh nikoletta
Tanodai asszisztens
Csobánkán élek, van egy 20 éves fiam és házas vagyok.
2022 januárja óta vagyok munkatárs az Egyesületnél, mint tanodai helyi segítő. Feladataim közé tartozik, hogy a suliból lekísérem a gyerekeket a tanodai foglalkozásokra, uzsonnát készítek nekik, bevásárolok, takarítok és rendben tartom a tanodát. Nagyon szeretem a munkámat és a gyerekek is hamar megszerettek, örülök, hogy a csapat tagja lehetek!
Tíber Krisztián
A szakdolgozatomat készítem Szociológia szakon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az egyesülethez 2021 októberében csatlakoztam önkéntesként. Egy év elteltével 2022 októberében elindult az egyesület „Csávó csoport Kamaszvilág nyitogató program” nevű programja, melynek részben megalkotója és koordinátora lettem. Mindezzel egyidejűleg pedig az Egyesület munkatársa. Ezáltal rendkívül elhivatott emberekkel fantasztikus munkahelyi légkörben dolgozhatok.
toldiné várhegyi szilvia
Irodavezető
2015-ben gyermekeim tanodások lettek, én pedig 2016-ban csatlakoztam az Egyesülethez a Meséd program keretein belül, mint koordinátor. 2020-ban részt vettem az Egyesület Felnőttképzési programjában, ahol az eladói képzésen szakmát szereztem.
2021 szeptemberében jelentkeztem az irodai állásra és sikeresen meg is kaptam. Munkám során az Egyesület adminisztratív munkáját látom el.
Önkéntesek
Által Réka, Bakó Boglárka, Botos Nóra, Gálné Vastag Klaudia, Horváth Rebeka, Káló Edit, Lovász Eszter, Pasqualetti Ilona, Pizág Levente, Szentpáli Ildikó, Bajzáth Bence, Both Vanda, Eszterbauer Márta, Fábri Miklós, Göcző Melinda, Gulyás Sándor, Heizer Tamás, Horlai Sára, Horváth Alma, Horváth Ilona, Kovács Eszter Zsófia, Sugár Andrea, Süki Alíz, Szabó Annamária, Szakonyi Márton, Szentesi Balázs, Bille Ágnes, Dózsa Tamás, Salamon Kata, Sásdi Mária, Suvada Lívia, Zolnay János, Andrási Krisztina, Kóbor Ádám, Szivek Enikő, Varga Király Dorottya, Tóth Zsuzsa, Török Lajos, Szőnyi Eszter, Sándor Tamás Joe, Pajor Luca, Gáspár Viki, Apor Franciska, Vita Andrea, Donáth Anna Róza, Varga Bettina, Valki Sára, Temesi Borbála, Szepes Gizella, Solymos Dóra, Samodai Géza, Pákozdi Zsófi, Nyergesné Végh Éva, Nagy Máté, Lengyel Emőke, Horváth-Szűcs Krisztina, Botos Vanda, Boross Eszter, Zalka Sára, Reif Jenifer, Petrikovics Bea, Papp Zsófia, Román Hanna, Tóth Eszter, Cseppentő Krisztina, Bacsa Judit, Jancsecz Ágota, Makrai Kata, Sütő Bence, Csík Gabriella, Kaszás Károly, Poor Joanna, Magyarkúti Barna, Tíber Krisztián, Wortmann Orsolya, Radics Ágnes Erika